Film
Alábbi toplistánkban összegyűjtöttünk nyolc filmet a 90-es évek legjobb vígjátékai közül, amiknek a megnézésével még boldogabbá tehetitek ezt a napot! ..
Sokan nagyon szeretünk olvasni és biztos, hogy az itt felsoroltak közül is olvastatok párat, vagy legalább hallottatok róluk. És akik a filmeket is szeretik, ..
Nehéz elhinni, de már 27 éve forgatták a Titanic című filmet. Csak igazán kevés ember van, aki nem látta legalább egyszer ezt a kedvelt klasszikust.
A Disney mindig is hihetetlen történeteket alkotott, melyek részesei voltak egész gyermekkorunknak. Sok szereplő a kedvencünk lett, és igazán közel került ..
A színjátszás hajnalán még minden színész maszkot hordott, manapság viszont elég ritka, hogy valakinek az egész film alatt valami eltakarja az arcát. ..
Néha a spontán pillanatok olyan jól működnek, hogy kitűnnek a tervezett dolgok közül. Ez a fajta spontaneitás a filmkészítésben is jelen van.
Gyakran előfordul, hogy egy színész annyira a magáénak akar tudni egy adott szerepet, hogy egészen drámai módon képes megváltoztatni a külsejét. Ha kell, ..
A hölgyek tudják a legjobban, hogy a smink csodálatos dolgokra képes. De vannak sminkes művészek, akik olyan tehetségesek a kozmetikumokkal és kiegészítőkkel, ..
A történelmi filmekről úgy gondolkodunk, hogy teljes képed adnak egy másik korszakról. Ezért van az, hogy amikor a dátumokat és a nem korhű ruhákat látva ..
Bár a hölgyek könnyebben elérzékenyülnek egy megható jelenetsor láttán, a férfiak is képesek könnyeket hullajtani, ha szíven találják néhány megragadó ..
Amikor gyerekek vagyunk, élvezhetjük a filmeket anélkül, hogy túl sokat elemeznénk a látottakat. De amikor felnőttként újra megnézzük őket, felfedezhetünk ..
Megdöbbentő, hogy miből lesz a cserebogár... nem igaz!? Íme néhány híresség azokból az időkből, amikor még nem voltak hírességek, de mondjuk már ..
A filmvilágban a családtagok gyakran követik egymást a szakmában. Ez alól a testvérpárok sem lehetnek kivételek. A következő cikkben olyan híres és közkedvelt ..
Míg valószínűleg Jim Caviezel az a színész, aki a legnyíltabb a hite fontosságával kapcsolatban, itt van néhány más hollywoodi óriás, akiknek Isten ..
Régebben is igyekeztek a sminkesek minél jobban elmaszkírozni a színészeket, hogy minél jobban hasonlítsanak az általuk eljátszott karakterre, ám a mai világban ..
Vannak olyan filmek, melyek után úgy érezzük, szükség lenne egy olyan filmre is, amelyben elmagyarázzák az eredeti filmben történtek igaz jelentését.
Filmnézés közben gyakran olyan mélyen beleéljük magunkat a történetbe, hogy még a legnyilvánvalóbb filmes bakik is elkerülik a figyelmünket. Na de mi a helyzet ..
Amikor egy ember híresség válik, két lehetőség közül választhat: vagy engedi, hogy a paparazzik és a bulvárlapok darabokra szedjék az életét, vagy ..
Vannak színészek, akik ugyanazt a karakter hozzák szerepeik nagy részében. És vannak azok, akik teljes átalakulásra képesek - nem csak fejben, hanem testben ..
Filmeket készíteni nagyon menő dolognak tűnik, de a mindennapos őrlés ott is hihetetlen nehéz tud lenni. Az emberek megsérülhetnek a forgatásokon – és most ..
Az idő oly gyorsan elrepül, hogy lehet, észre sem vesszük. De gondolj csak bele, az "X-Akták" című sorozat már több, mint 30 éves, a "Karib-tenger kalózai" ..
Egy-két film alkotója, rendezője sok esetben nagyon kreatív tud lenni. Kihasználva, hogy ők az adott produkció vezetői, elrejtenek saját filmjeikben olyan ..
Van egy olyan elterjedt pletyka, miszerint minden embernek van egy hasonmása a világon. Alábbi cikkünkben mi ezt az állítást szeretnénk egy picit túlragozni ..
Egy-egy jó filmet nézve könnyű megfeledkezni róla, hogy a kedvenc karaktereinket alakító színészek a felvételeken kívül ugyanolyan emberek, mint mi, pedig ..
Amikor megnézzük a különböző hírességek fényképeit, néha úgy gondoljuk, hogy az életük állandó csillogás és fényűzés. De ez egyáltalán nem igaz, ..
Mi lenne, ha arcszőrzettel élő hírességgel egyszer csak előkapnák a borotvát és megszabadulnának attól? Ön szerint jó döntés lenne?
A külföldi rajzfilmeket, főleg az animációs filmeket mindig is igyekeztek úgy vászonra vinni az alkotók, hogy a legmegfelelőbb hangon szólaljanak meg a szereplők. ..