
Film
Mondhatjuk, hogy a Bosszúállók: Végjáték című 2019-es film a Marvel Moziverzum egyik ékköve. Nem elég, hogy a kritikusok odáig voltak érte, döbbenetes ..
Sok film teljesen más megvilágításba kerül, ha megnézzük, mit terveztek eredetileg a készítők. Ezekből gyűjtöttünk most össze tízet, de vigyázat, ..
Sok gyermek örökli a szülei megjelenését, de néhányan ezen kívül a tehetségüket, varázsukat és karizmájukat is. Ezt a csodálatos életformát tökéletesen ..
A sztárvilágban akad jó néhány szereplő, akit nyugodtan lecserélhetnének egy kollégájával, talán még a saját anyjuk ..
Gyakorlatilag szemünk előtt nőttek fel, és egyik pillanatban még tündéri kis pofijukat látjuk, a másikban pedig már egy elég nehéz, drámai mozifilmben ..
'A Jedi visszatér' című Star Wars-ban lebilincselt bennünket kedvenc színészeink alakítása. Most pedig közelebbről is szemügyre vesszük, miként öregedtek ..
Mindenki ismeri azt az állítást, miszerint a világon valahol létezik legalább még egy olyan ember, mint amilyenek mi vagyunk.
A színészeknek időnként nem kis fizikai igénybevételt jelent egy-egy szerepre felkészülni. Van, hogy 30-40 kilót kell hízni egy karakter hiteles eljátszásáért, ..
A színészek gyakran lenyűgöző fizikai átalakulásokon mennek keresztül a szerepeik érdekében, de vannak olyan esetek is, amikor jelentős segítséget kapnak ..
Alábbi cikkünkben azt szeretnénk bemutatni néhány fénykép erejéig, hogy ismert filmsztárok, hogyan változtak meg az évtizedek alatt. Azt kell mondanunk, ..
Amint fiatal színészek elindulnak a filmvilágban, izgatottan keresik a tapasztalt társaiktól származó tanácsokat. Azonban ezek a kibontakozó tehetségek ..
Vessünk egy pillantást azokra a gyermekszínészekre, akiket még felnőttkoruk előtt jelöltek Oscar-díjra. Minden szakma megköveteli, hogy az ember rendelkezzen ..
A Looper oldal csinált pár mockupot arról, hogy ha a képregényeket követnék a hősök kinézetében, akkor azok hogy néznének ki.
A film a francia arisztokrata, Philippe Pozzo di Borgo és az algériai bevándorló, Abdel Sellou életének eseményein alapszik. 1993-ban Philippe lebénult egy baleset ..
Vannak színészek, akik egyszerűen nem tudnak lemondani azon szenvedélyükről, hogy egy-egy kollégával jöjjenek össze – pedig a románcoknak rendre hamar ..
Általában nem nagyon gondolunk arra, hogy mennyi idősek kedvenc filmkaraktereink. Ezért még érdekesebb felfedezni, hogy néhány közülük valójában egykorúak, ..
Nyilván nem mondunk semmi meglepőt azzal, ha leírjuk, hogy a filmek nem feltétlenül fedik a valóságot, akinek ez új információ volt, nos attól elnézést ..
Számos kultuszfilm esetében, amiből folytatás vagy éppen újrafeldolgozás készült, igen komoly és látványos eltéréseket tapasztalhatunk a régi és az új verzió ..
A jó hangzás, a könnyű kiejtés és a megjegyezhetőség vezetik a feltörekvő színészeket abban, hogy születési nevüket elhagyva művésznevet vegyenek ..
Aki igazán nagy Trónok harca-rajongó, az tapasztalhatta már, hogyan folyik össze a valóság a sorozattal. Bár senki illúzióit nem akarjuk tönkretenni, ..
Állítólag a világon mindenkinek van egy hasonmása, csak lehet hogy még nem találkozott vele. Ezeknek a filmsztároknak szerencséjük van, hiszen megtalálták ..
A színészek közti versengés nem gyerekjáték Hollywoodban. Minden nap új, fiatal, tehetséges színészek százai érkeznek Hollywoodba azzal a céllal, hogy ..
Biztos mindenki találkozott már olyan jelenséggel, mikor egy filmcsillagról közölnek hétköznapi képeket. Sok esetben megdöbbenünk, hogy mennyivel máshogy ..
Könnyű azt hinni, hogy a legnagyobb hollywoodi sztárok mindegyike alaposan megválogatja a szerepeit. Azt gondolhatnánk, hogy legalább az Oscar-díj garanciát ..
A 80-as és 90-es években sok afrikai országban nem álltak rendelkezésre olyan nyomdagépek, amelyekkel plakátokat lehetett volna nagy tételben nyomtatni, ..