Így gyúrta szénné magát Alan Ritchson a Reacherre

  • 4 hónap ago
  • 323 Views
  • 0 0
Így gyúrta szénné magát Alan Ritchson a Reacherre

Jack Reacher karakterével hamarabb találkozhattunk a vásznon, mint a kisképernyőn, de könnyen meglehet, hogy ez utóbbi sorozat tette igazán népszerűvé a közönség körében a karaktert, köszönhetően többek között annak, hogy a Lee Child regényeiben baromi nagydarab fickóként ábrázolt katonát nem a 170 cm magas Tom Cruise, hanem a 191 cm magas Alan Ritchson játszotta. De persze ez önmagában még kevés lett volna ahhoz, hogy szélességében is kitöltse a tévéképernyőt: ehhez bizony komoly gyúrásra volt szükség.

Így gyúrta szénné magát Alan Ritchson a Reacherre

Alan Ritchson

A hírek szerint annak idején, a szerepre történő felkészülés során Ritchson összesen 13,6 kg izmot pakolt magára, ráadásul mindezt saját szakállára. A GQ-nál most megkérdeztek egy szakértőt, hogy hogyan sikerülhetett viszonylag rövid idő alatt elérni ezt a színésznek, Reiss Mogilner pedig készségesen válaszolt a felmerült kérdésekre. Persze, ehhez segítségükre voltak a színész nyilatkozatai is, melyekből pl. az is kiderült, hogy heti öt napot edzett nyolc hónapon keresztül, és lényegében egyfajta teljes állásként tekintett a folyamatra, tudjuk meg az IGN Magyarország beszámolójából. Mogilner szerint

„fontos megjegyezni, hogy a méretet nemcsak a test tényleges dimenziói alapján érzékelik az emberek, hanem fontos a szépen kidolgozott, arányos izomzat is. A vállakat, a mellkast és a hátizmokat célzottan edzve Ritchson képes volt egy határozott V-alakot kialakítani, amivel azt a hatást kelti az emberekben, hogy lényegesen nagyobb felsőtesttel rendelkezik.”

Ezen felül nyilvánvalóan a genetika is közrejátszik a dolgokban, de a szakértő szerint annál sokkal fontosabb az elhivatottság:

„Jelentős mennyiségű izomzat építéséhez állandóság és türelem kell, és közben a sérüléseket is el kell kerülni. Fontos, hogy egy jól átgondolt edzéstervet kövessünk, összetett gyakorlatokkal, amikben található erőnléti és izomnövelésre való tréning is, hogy az izmokat folyamatosan kihívások elé állítsuk.”

A szakértő azt is hozzátette, hogy bizonyos gyakorlatok az izomnövelésben fontos szerepet játszó hormonok (pl. tesztoszteron) felszabadulását is segítik, szóval egyfajta öngerjesztő folyamatot érhetünk el ezzel.

Így gyúrta szénné magát Alan Ritchson a Reacherre

Alan Ritchson

Ó, és nyilvánvalóan nem szabad elfeledkezni a megfelelő táplálkozásról sem. Ritchson a jelentések szerint napi 4500 kalóriát vitt be magának a Reacherre történő felkészülése idején. A színész a The Kelly Clarkson Show-ban elmondta, hogy „napi 100 alkalommal” étkezett:

„Nem tudom, hogy csináltál-e valaha is ilyesmit. Ez lényegében egy teljes állás, hogy az ember eleget egyen ahhoz, hogy felpakoljon magára 13-14 kg-ot. Volt egy asszisztensem, akinek az volt az egyedüli dolga, hogy mindig hozza nekem az ennivalókat. Olyan volt, mint egy smoothie-kat és fehérjéket szállító futószalag.”

Ami pedig a szakértő tanácsát illeti, a lényeg az, hogy az ún. esszenciális (a saját szervezetünk által nem előállítható) aminosavakból megfelelő mennyiséget vigyünk be egy kiegyensúlyozott étrenden keresztül, amiben zsírban szegény fehérjeforrások, összetett szénhidrátok és egészséges zsírok (pl. avokádó, magvak, olívaolaj) szolgáltatják azt az extra kalóriát, amit izomépítésre használhatunk. Mogilner azt is megjegyezte, hogy nem kell annyira keményen nyomni a siker eléréséhez, mint ahogyan azt Ritchson tette (bár így valószínűleg nem is lesz annyira látványos és hirtelen a gyarapodás):

„8-12 ismétlést hajtsunk végre három vagy négy alkalommal [szerk.: olyan gyakorlatokból mint a súlyemelés, a fekve nyomás, a kitolás kézi súlyzókkal, lehúzó hátgépezés és az oldalemelés kézi súlyzóval] heti kétszer, folyamatosan emelve a súlyokat, hogy az izmokat mindig kihívás elé állítsuk.”

– foglalja össze az IGN Magyarország oldala.

Pierre Brice volt a legendás Winnetou – Mi történt vele a filmek után?

(Via IGN Magyarország)