12 elképesztő egybeesés, amiről nem hiszed el, hogy tényleg igaz

  • 3 év ago
  • 30954 Views
  • 3 6

A történelemben számos olyan eseményt tartunk számon, mely fényévekkel megelőzi saját korát. Nem tudjuk, hogy véletlenről van-e szó vagy sem, de mindenképpen rendkívüliek.

Íme tizenkét példa olyan történésekre, melyeket a mai napig nehéz elhinnünk.

1) Mark Twain előrejelzése

Mark Twain 1835. november 30-án született, nem sokkal a Halley üstökös megjelenése után. 1909-ben azzal viccelődött, hogy ő maga az üstökössel érkezett 1835-ben, és azzal is fog elmenni a követező alkalommal, amikor az visszatér. Szavai félelmetesen beigazolódtak: 1910. április 21-én hat meg, egy nappal az égi jelenség visszatérése után.

2) Két idegen megtudta egymásról, hogy ikertestvérek

Ezen Ohio állambeli ikerpár tagjait születésük után elválasztották egymásról, és még a másik létezéséről sem tudtak. Ennek ellenére nagyon hasonló életet éltek. Mindkettejüket James-nek nevezték el nevelőszülei, és volt Toy nevű kutyája az ikerpár mindkét tagjának, valamint ugyanaz a foglalkozásuk is. Nem elég ennyi? Még csak most jön a java: kétszer házasodtak: először Linda nevű hölgyeket, a válás után pedig Betty-ket vettek feleségül.

3) Bombázás a jövőből

1932-ben J. Bernard Hutton újságíró és Joakim Brandt fényképész egy riport erejéig ellátogattak egy hamburgi hajógyárba. Rémülten és megdöbbenve tértek vissza. Mindenkinek a Hamburgot ért légitámadásról beszéltek. Brandt még azt is állította, hogy képeket készített a helyről. Amikor azonban előhívta őket, nyoma sem volt rajtuk bombázásnak vagy egyéb támadásnak. 11 évvel később Hutton a londoni újságokban olvasott a hamburgi Operation Gomorra-ról (Gomorra művelet) . Nem tudhatjuk, hogy véletlen egybeesés volt-e, de Hutton ragaszkodott ahhoz, hogy ugyanazt a támadást látta 1932-ben.

1 2 3 4 5