10 lélekfelemelő film, amit vétek lenne kihagyni

  • 4 hónap ago
  • 16156 Views
  • 1 0
10 lélekfelemelő film, amit vétek lenne kihagyni 2018-ban

Alábbi összeállításunkban olyan lélekfelemelő filmeket ajánlunk a kedves Olvasóink figyelmébe, amikkel tényleg érdemes eltölteni az időt. A produkciókban értékes leckéket lehet megtanulni az élet több területéből, miközben egyszerre fognak megríkatni és megnevettetni is.

Ha egy picit nehezebb időszakodban vagy, mindenképpen érdemes a felsorolt alkotásokból válogatni, hiszen ezektől garantáltan élni akarsz majd! Íme a tíz legjobb lélekfelemelő film.

1) Patch Adams (1998)

Patch Adams (1998)

Patch Adams (Robin Williams) örökre megváltoztatta a gyógyításról kialakított képünket. Egy olyan időszakban kezdett dolgozni, amikor az orvosok puszta tárgyakként, megoldandó problémaként tekintettek betegeikre, de ő meglátta bennük az embert, és rájött, hogy az emberi közelség, és főképp a nevetés legalább annyira fontos a gyógyuláshoz, mint a megfelelő diagnózis és a gyógyszerek. Ez a film az ő történetét mutatja be.

2) A boldogság nyomában (2006)

A boldogság nyomában (2006)

Chris Gardner (Will Smith) mindent elkövet, hogy a családja boldogan, biztonságban éljen. Ám a szerencse valahogy sosem szegődik mellé. Bár fáradhatatlanul próbál meggazdagodni, egyre szegényebbek lesznek, végül a felesége is elhagyja. A férfi magára marad az ötéves kisfiával (Jaden Smith). Chris ekkor kockázatos lépésre szánja el magát. Feladja állását, és jelentkezik egy bróker cég tanfolyamára. Miközben egyre mélyebbre merül a brókerkedés rejtelmeiben, pénz híján hamarosan várótermek, menhelyek lakói lesznek. Chris bízik abban, hogy jókedvvel, szeretettel minden bajt legyőznek.

3) Életrevalók (2011)

Életrevalók (2011)

Philippe (François Cluzet), a gazdag francia arisztokrata párizsi lakosztályában állandó ápolót keres maga mellé, ugyanis egy baleset következtében nyaktól lefelé megbénult. Az állásra rengetegen jelentkeznek, közöttük Driss (Omar Sy), egy szenegáli fiatalember, aki most szabadult a börtönből. Két egymás számára ismeretlen világ találkozik, kettejük között  azonban a bolondos és vakmerő kalandok során életre szóló barátság szövődik.

4) Saját szavak (2007)

Saját szavak (2007)

1994-ben egy jó szándékban gazdag, de tapasztalatokban szegény tanárnő érkezett Los Angeles egyik legveszélyesebb környékének iskolájába. Erin Gruwell (Hilary Swank) a kezdeti nehézségek után elnyerte a 203-as terem diákjainak bizalmát és egyedi módszereivel felnyitotta szemüket lehetőségeikre. A gettólakó tizenévesekkel naplót íratott, amit később összegyűjtve kiadtak The Freedom Writers Diary címen. Ma ez már azonos nevű alapítvány és módszertan, Gruwell egyetemen tanít néhány egykori diákjával közösen.

1 2 3