10 fantasztikus film, ami mégis hatalmasat bukott a mozikban

  • 1 év ago
  • 9887 Views
  • 0 1
10 fantasztikus film, ami hatalmasat bukott a mozikban

Hollywoodban szinte minden évben készülnek nagyszerű darabok, melyekből rögtön, vagy egy „újrafelfedezés” alkalmából néhány év elteltével klasszikusok válnak. És meglepő módon ezek között kifejezetten gyakori az, hogy bemutatójuk idején a mozitermek szinte konganak az ürességtől.

Alábbi összeállításunkban előszedtünk néhány remekül sikerült, ám a maga idejében mégis elég csúfosan elbukó darabot.

1. Óz, a csodák csodája (1939)

Óz, a csodák csodája (1939)

Szép summát – 2,8M dollárt – költöttek rá: mai árfolyamon számolva ez 50M dollárnak felelne meg, ami persze a 200-300M dollárba kerülő blockbusterek korában majdhogynem elenyészőnek számít, de akkoriban ez irdatlan összeg volt egyetlen filmre. Nem is hozta vissza az árát, hiszen premierje idején mindössze 3M dollárig jutott (ennek csak töredékét kapja meg a gyártó stúdió). Szerencsére azóta kiadták már vagy hétszer (legutóbb 2013-ban IMAX 3D-ben), melyek közül az 1998-as volt a legsikeresebb: akkor 14,8M dollárig jutott a mozikban, összesen pedig már jócskán 20M dollár felett tart.

2. Szárnyas fejvadász (1982)

Szárnyas fejvadász (1982)

Ridley Scott 1982-es sci-fije sem robbant akkorát, mint amit a körülötte lévő kultusz, az akkortájt a Star Wars-filmeknek hála megasztár státuszban lévő főszereplő és a műfaja alapján gondoltuk volna. Egész pontosan legelső mozis bemutatója során (merthogy a Szárnyas fejvadászt is háromszor küldték eddig nagyvászonra) még a valamivel több mint 28M dolláros gyártási költséget sem sikerült kitermelnie bevétel formájában. És igazából a két későbbi próbálkozás (az 1992-es és a 2007-es, a rendezői és a végső változat) sem aratott kiugró sikert. Ennek fényében pedig különösen tiszteletre méltó a Szárnyas fejvadász 2049-et gyártó Alcon Entertainment bőkezűsége a folytatást illetően. De azért újabb 35 év elteltével egy harmadik részre ne nagyon számítsunk…

3. A remény rabjai (1994)

A remény rabjai (1994)

Adott egy film, ami ott csücsül az IMDb felhasználóinak véleménye alapján összeállított toplista első helyén. A sztorit Stephen King egyik kisregénye szolgáltatta (noha a marketingje során ezt igyekeztek eltitkolni, mert Kinget annak idején inkább ponyvaírónak tartották), a filmet a magyar származású Frank Darabont (Darabont Ferenc Árpád) rendezte, a főszerepekre pedig két, felfelé ívelő karrierje közepén tartó színészt, Tim Robbinst és Morgan Freemant sikerült megszerezni. Az Oscaron összesen hét díjra jelölték (egyet sem nyert, de ez egy másik sztori), és relatíve kevés pénzből sikerült leforgatni.

25M dollár akkoriban már nem számított vészesen soknak, pláne nem leküzdhetetlen akadálynak (az egy évvel korábban bemutatott Jurassic Park bőven 350M dollár felett hozott, de a szintén 1994-es Forrest Gump sem állt meg 330M dollárig), mégsem sikerült, csak 28M dollárt összekapirgálnia. Szeptemberben még csak limitáltan mutatták be, és bár az első hétvégéjén egész jó mozinkénti átlagot hozott, később teljesen elsikkadt a Forrest Gump-Ponyvaregény-Kvíz Show triónak „hála”.

4. Szuper haver (1999)

Szuper haver (1999)

Egy animációs film sem olcsó mulatság, ha a készítőkbe akár csak egy minimális igényesség is szorul. Márpedig Brad Bird azóta többször is bebizonyította, hogy nem veszi fél vállról a munkát (L’ecsó, A hihetetlen család, M:I – Phantom protokoll). Éppen ezért a Szuper haver költségvetése sem állt meg 80M dollár alatt, amire viszont csak 31,3M dolláros amerikai mozis bevétel érkezett válaszul. Öröm az ürömben, hogy a közönség végül felfedezte magának a filmet a kábelcsatornáknak és a videokölcsönzőknek hála, így nemrég végre megjelenhetett egy különleges kiadás is belőle plusz jelenetekkel, rengeteg tényfeltáró extrával.

1 2 3