10 egykori filmsztár, akiknek nem jött össze az igazi siker

  • 8 hónap ago
  • 14655 Views
  • 3 1
10 egykori filmsztár, akiknek nem jött össze az igazi siker

Hollywoodban minden színész álma, hogy az A-kategóriás sztárok közé sorolják őket. De az álomgyár kerekei lassan őrölnek. Vagy sehogy. Vagy visszafelé pár ember esetében. A siker gyorsan jön és gyorsan megy. Az, hogy valakinek az arcát egyszer megismerte a világ, közel sem garancia arra, hogy tartósan sikeres marad.

Pár példát mutatunk is erre!

1. Josh Hartnett

Josh Hartnett

A Pearl Harbor és A Sólyom végveszélyben gyorsan elhozta a színész számára a világhírt. Ám úgy döntött, hogy nem akar többet akciófilmekben szerepelni, így sorra utasította vissza a forgatókönyveket. Azzal viszont nagy hibát követett el, azzal, hogy visszaadta Superman szerepét a 2016-os Batman Superman ellen – Az igazság hajnala című filmben. A szakma ezt a lépést sértésként fogta fel, Hartnett pedig azóta is csak alacsony költségvetésű TV-sorozatokban és mozifilmekben kap munkát.

2. Armie Hammer

Armie Hammer

Annak ellenére, hogy pompásan alakított ikereket a Social Network – A közösségi háló című moziban és A magányos lovasban is felfigyeltek a tehetségére, Armie mégsem tudott valódi előnyt kovácsolni színészi képességeiből (se a külsejéből). Lendületét letörte, hogy a következő két filmje csúfosan megbukott és azóta is a legnagyobb szerep, amit kapott az a Verdák harmadik részében egy kocsi szinkronizálása volt.

3. Denise Richards

Denise Richards

A színésznő karrierje televíziós műsorokkal indult be. Majd kapott nagyobb szerepeket hollywoodi filmekben is, mint például a Csillagközi invázió vagy a Vad vágyak. Utóbbi nem aratott nagy sikert, Denise pedig ezután leginkább csak a Charlie Sheen-nel kötött házassága, majd botrányokkal tarkított válásuk révén került a lapok címoldalára. Manapság csak ZS-kategóriás filmekben bukkan fel.

1 2 3 4