10 hollywoodi sztár, aki blöffölni is képes volt egy szerep kedvéért

  • 3 hónap ago
  • 14627 Views
  • 3 0
10 hollywoodi sztár, aki blöffölni is képes volt egy szerep kedvéért

Nem egy világsztár hazudott már, hogy megkapjon egy szerepet. Leggyakrabban a korukról szoktak mást mondani, de volt már olyan is, hogy valaki a lovaktól való félelmét titkolta el, miközben egy brit színész egy időben mindenáron amerikainak akart tűnni, más pedig azt füllentette, hogy tud németül.

Végül mind ismertek lettek, de a pályájuk során kisebb-nagyobb hazugságokra is szükségük volt ahhoz, hogy ez így legyen.

1) Mila Kunis

Mila Kunis

Nem egy színésznő kezdte úgy a pályáját, hogy hazudott a koráról – még kiskorúként 18-nak mondta magát, hogy a szülei engedélye nélkül filmezhessen. Mila Kunis is így tett 14 évesen, hogy megkapja az Azok a 70-es évek show egyik szerepét, történetesen pont egy 14 éves lányét. A hazugság duplán jól sikerült, hiszen a sorozatban ismerte meg későbbi férjét, Ashton Kutchert. 

2) Carla Gugino

Carla Gugino

A Wayward Pines sztárjával pont az ellenkezője történt, három tévés vendégszerep után 1987-ben pályázott Az agyoncsapat című film egyik szerepére, ott viszont egy nála fiatalabb lányt kerestek, így 16 helyett 14-nek hazudta magát.

3) Sandra Bullock

Sandra Bullock

1990-ben még a Dolgozó lány sorozatváltozatában játszott, innen dobbantott volna a nagyfilmek felé. Meg is pályázta a Szerelmi bájital főszerepét, és két évvel később végül vele jött ki a film – ehhez azonban kellett az is, hogy 29 évesnek mondja magát 26 helyett. Természetesen ezzel csak az internet előtti időkben játszhattak a feltörekvő színésznők, ma már bárkinek könnyebben ellenőrizhetik a korát.

1 2 3 4