A legismertebb zsidó filmsztárok, akik büszkék a származásukra

  • 2 év ago
  • 25645 Views
  • 4 3
A 10 legismertebb zsidó filmsztár, aki büszke a származására

A Mount Lee hegyen található Hollywood feliratot valószínűleg mindenki ismeri a világon, azonban azt már kevesebben tudják, hogy a felirat az 1900-as évek elején Los Angelesbe vándorló zsidó producerek miatt vált világhírűvé. Az 1800-as évek elején Hollywood még kis közösség volt, ma a filmgyártás fellegvára.

4) Scarlett Johansson

Scarlett Johansson

Bosszúállók sztárja 2016-ban a legjobban kereső női filmsztár lett, filmjei összesen több, mint egy milliárd dollárt hoztak a készítők számára. A színésznő az elmúlt években került igazán rivaldafénybe és azóta is töretlenül ível felfele karrierje, az elkövetkező évben legalább három új filmben fogjuk látni. Johansson egy dán apához és egy bronxi zsidó anyához született, elmondása szerint jobban azonosul édesanyjának gyökereivel, mint dán származásával. Magánéletével kapcsolatban, így vallásosságával kapcsolatban is diszkrét, azt azonban többször is elmondta, decemberben mind a Hannukaht, mind a Karácsonyt megtartják, valamint minden évben megünneplik a Rós Hásánát és a Pészachot is.

5) Andrew Garfield

Andrew Garfield

Garfieldra a Ne engedj el és a Közösségi háló című filmekben való szereplése során kezdtek el felfigyelni majd A csodálatos Pókemberrel ismerte meg széles körben a nézőközönség. A színész származása A fegyvertelen katona forgatása alatt került előtérbe, miután a zsidó származású színész együtt forgatott az antiszemita megnyilvánulásairól is hírhedt Mel Gibsonnal. A színészt még októberben a Jimmy Kimmel Live showban kérdezte a műsorvezető arról, adódott-e valami probléma a forgatás alatt származása miatt, Garfield azonban egyértelművé tette, hogy sem Gibson nem élcelődött vele, sem neki nem kellett rejtegetnie származását.

,,Büszke vagyok a zsidóságomra” – mondta Garfield a showban.

6) Paul Rudd

Paul Rudd

Rudd jelenleg a Hangya szerepe kapcsán ismert, azonban a 2000-es évek elején vígjátékokban vállalt szerepeivel vált széles körben híressé.  A híres – Ron Burgundy legendájában eljátszott Brian Fantana egyik leghíresebb szerepe, mely karaktert a 2013-as folytatásban újra magára öltötte. Többnyire vígjátékokban vállalt szerepei miatt őt is széles körben a Frat Pack tagjának tekintik. Rudd szülei lengyel és orosz zsidó családból származnak. Eredeti családnevük Rudnitzky volt, melyet még nagyapja változtatott meg a jelenlegi Rudd-ra.

Egy, a Jewish Journalban közzétett interjúban Rudd elmesélte, szülei tudatosan zsidóként nevelték, eljárt zsinagógába és a bar mitzvahn is átesett, teljesen elmerült a zsidó kultúrában. Elmondása szerint zsidó vérvonaluk ezer évre vezethető vissza, és ez akkora identitástudatot ad, hogy azzal nem lehet nem kapcsolódni. ,,Ez egy törzs, olyan érzés ez hogy ,,oh igen, ez az én csapatom”. És én ezzel teljes mértékben azonosulok.”- mondja Rudd.

1 2 3 4