10 színész, akiknek karrierje teljesen más irányt vett, miután szerepelt a Marvel franchise-ban

  • 11 hónap ago
  • 783 Views
  • 1 0
10 színész, akiknek karrierje teljesen más irányt vett, miután szerepelt a Marvel franchise-ban

10 színészt mutatunk be, akik virágzó karrierjüket az MCU franchise-nak köszönhetik. Az MCU nem az első, és határozottan nem is az utolsó franchise, amely segítette néhány színész karrierjének fellendítését. Legyen szó arról, hogy hosszú idő után visszatértek, vagy kirántották őket egy bizonyos ismert műfajból, vagy egyszerűen 180 fokos fordulatot vett az életük. A franchise sok színész számára nagy változást hozott. Ám volt olyan gond is, ami éppen abból adódott, hogy bizonyos színészek kapcsolatba kerültek egy olyan nagy franchise-szal, mint az MCU, ennek következtében viszont már nehezen tudtak más területen is hírnevet szerezni maguknak.

3. Hayley Atwell

10 színész, akiknek karrierje teljesen más irányt vett, miután szerepelt a Marvel franchise-ban

Hayley Atwell a West End produkcióban kezdte karrierjét. A film- és tévéipari áttörést viszont A hercegnő (2008) és A katedrális című minisorozat hozta meg. Nemzetközi elismerés azonban Peggy karaktere hozta meg, a Carter ügynök című MCU-s szerepléssel. Ezen produkcióban való szereplése után azonnal beválasztották a „2011-be berobbant sztárok közé”. Számos alkalommal megismételte karakterét, és több kritikailag elismert korszakbeli darabban is szerepet kapott, mint például a Szellem a házban vagy a The Long Song. Hamarosan pedig a Mission: Impossible 7. – Leszámolás, Első részben láthatjuk viszont a színésznőt, mint főszereplőt.

2. Chris Pratt

Chris Pratt /Peter Quill, „Űrlord”/

Chris Pratt befutása előtt olyan kisebb mellékszerepekben volt látható, mint például a Her, majd szerepet kapott a Városfejlesztési osztály című sorozatban. Ennek ellenére továbbra is mérsékelt sikereket ért el a képernyőn. Ám jött a nagy áttörés,mikoris szerepelt  két nagy franchise-ban. Az MCU-nak és a Jurassic Worldnek köszönhetően pedig Hollywood abszolút befutója lett. Star-Lordként és Owen Gradyként végzett franchise munkájának köszönhetően vált nemzetközileg is elismertté, sőt  bekerült még a világ 100 legbefolyásosabb embere közé is. Pratt hamarosan visszatér egy újabb franchise-ba A végső listába, és a Super Mario animációs karakternek is kölcsönzi hangját.

1. Robert Downey Jr.

1) Robert Downey Jr. /Tony Stark, Vasember - Vasember/

Akinek a karrierje a legdrasztikusabban változott meg az MCU-ban való szereplése után, az nem más, mint Robert Downey Jr..  A színész már 5 éves korában elkezdte karrierjét. A színész gyakran felidézte, hogyan is hagyta édesapja hatéves korában először marihuánát szívni. Fiatalkori munkája kivívta a kritikusok elismerését, de az, hogy többször letartóztatták kábítószerrel kapcsolatos vádak miatt, jelentősen visszavetette karrierjét. Az, hogy Jon Favreaunek köszönhetően megkapta Tony Stark szerepét, teljesen megváltoztatta pozitív irányba az életét. Jelenleg a világ 100 legbefolyásosabb embere közé tartozik, és számos alkalommal választották már meg a legjobban fizetett színésznek is.

//Cornelius//

15 forgatási bakivideó, amit feltétlen látnod kell

(Via Movieweb.com)

1 2 3