10 színész, akikért milliók rajonganak, mégis B kategóriás filmekben kötöttek ki

  • 1 év ago
  • 36489 Views
  • 1 1
10 színész, akikért milliók rajonganak, mégis B kategóriás filmekben kötöttek ki

Egy szerep elvállalása a színészeknek olyan, mint egy szerencsejáték: néha világhírűvé teszi őket, néha pedig kettétöri addig ügyesen felépített karrierjüket. Ez még a leghíresebb színészekkel is megtörténhet. Itt van Ben Affleck példája, akinek évekig tartott újraépíteni karrierét, a “Gigli” című filmben való szereplése után.

(4) Nicolas Cage

10 színész, akikért milliók rajonganak, mégis B kategóriás filmekben kötöttek ki

Cage megannyi arckifejezése egyenesen művészet, amit a milliónyi, külön életet élő internetes meme bizonyít. Egyébként a képessége, hogy vicces arckifejezéseket formáljon, kapóra jött A Vámpír Csókja és az Ál/Arc című filmek forgatásán. Cage karriere ebben az időben virágzott igazán. Az első riasztó jel az volt, amikor A Vesszőből Font Ember megjelent, benne Cage túl messzire menő kifejezéseivel. Ettől a kudarctól függetlenül a színész továbbra is szerepelt jó filmekben, egészen addig, amíg meg nem jelent a Féktelen Harag, hiszen ennek a filmnek totál csőd lett a vége. Ezenkívül 2012-ben Cage köteles volt 13 millió dollár adót fizetni, ami rákényszerítette, hogy ócska filmekben is szerepeket vállaljon, ez pedig számos Arany Málna-díjhoz vezetett.

(5) Kristin Kreuk

10 színész, akikért milliók rajonganak, mégis B kategóriás filmekben kötöttek ki

Az elbűvölő Kristin Kreuk karriere lehúzta a rolót, miután megjelent a Street Fighter című film, Kristin főszereplésével. Nem volt jó története, tele volt közhelyekkel, és az összes verekedős jelenet nevetségesen nézett ki. A Rotten Tomatoes oldalán ez a film lett a Legrosszabb Film kategória győztese, és Kreuk sem úszta meg a durva kritikákat.

(6) Taylor Kitsch

10 színész, akikért milliók rajonganak, mégis B kategóriás filmekben kötöttek ki

Miután a Péntek Esti Fények című film megjelent, Taylor Kitsch a szerep fogságába esett. A nézők és a kritikusok sem tudtak elvonatkoztatni depressziós karakterétől. Viszont 2012-ben a Disney úgy döntött, esélyt ad a színésznek, és Kitsch megkapta a főszerepet a John Carter című filmben. A film végül nem lett túl sikeres pénzügyileg, és a színész alakítása sem volt jó. Második főszerepe 2012-ben a Csatahajó című filmben volt, ezúttal a film csődjét a színész sem úszta meg következmények nélkül. Ugyan még látni filmekben, de egyik sem említésre méltó.

1 2 3 4