A Netflix gyerekeknek szánt sorozata, a Krétakori tábor homoszexuális csókjelenettel érzékenyíti a kicsiket

  • 2 év ago
  • 1078 Views
  • 0 2
A Netflix gyerekeknek szánt sorozata, a Krétakori tábor homoszexuális csókjelenettel érzékenyíti a kicsiket

Hallott róla? A Netflix egyik magyarul is futó rajzfilmsorozata legújabb évadjában homoszexuális csókjelenettel érzékenyíti a hétéveseket. Az említett sorozat, a Jurassic World – magyarul Krétakori tábor – egy csapat kamasz kalandjait meséli el, akiket elhagytak a Nublaron-szigeten, majd evakuálták őket. A besorolás szerint a sorozat már hétévesek számára is ajánlott.

A 8. évadban az egyik lány, Yazz, felfedi egy másik lánynak, Sammynek, hogy mit érez iránta, majd a két fiatal lány csókjelenete következik. Később pedig egy szájbarágó jelenettel igyekeznek igazolni a homoszexuális kapcsolatot, amelyben a fiatalok családja és a barátaik is jóváhagyják és támogatják azt, mondván: milyen boldog a két „barátnő” így együtt…

A Netflix gyerekeknek szánt sorozata, a Krétakori tábor homoszexuális csókjelenettel érzékenyíti a kicsiket

Ezzel a rajzfilmet néző gyerekeket abban erősítik meg, hogy a szülők, a felnőttek és a kortárscsoport szerint is teljesen rendben van egy lánynak egy másik lánnyal csókolózni, vagy egy fiúnak egy fiúval. Más szóval, profi és kitervelt módon agymossák a sorozattal a gyerekeket a homoszexuális propagandával már hétéves kortól!

10 híres színész, aki az őrületbe kergette rendezőjét

(Via Citizengo.org)