A legismertebb zsidó filmsztárok, akik büszkék a származásukra

  • 3 év ago
  • 25668 Views
  • 4 3
A 10 legismertebb zsidó filmsztár, aki büszke a származására

A Mount Lee hegyen található Hollywood feliratot valószínűleg mindenki ismeri a világon, azonban azt már kevesebben tudják, hogy a felirat az 1900-as évek elején Los Angelesbe vándorló zsidó producerek miatt vált világhírűvé. Az 1800-as évek elején Hollywood még kis közösség volt, ma a filmgyártás fellegvára.

9) Liev Schreiber

Liev Schreiber

Schreiber ukrán-lengyel zsidó családban látta meg a napvilágot San Franciscoban. Egyik legismertebb szerepe a Ray Donovan című sorozatban a címszereplő eljátszása azonban több filmben alakított zsidó szereplőt. 2009-ben Liev Izraelbe látogatott, ahol teffilinbe öltözve imádkozott a Siratófalnál majd a Zsidó Nemzeti Alap (JNF) képviseletében fát ültetett Galileában. A színész emellett nagyköveti feladatokat lát el a JNF-nél.

10) Steven Spielberg

Steven Spielberg

A lista utolsó tagja kissé kilóg a sorból, hiszen nem színészről van szó, azonban Spielberg kétség kívül Hollywood egyik legjelentősebb alakja. Saját bevallása szerint gyerekként sokszor érték atrocitások származása miatt, egészen középiskoláig problémát okozott számára a zsidó szármatásával való kibékülés. A rendező tudatosan próbálta levetkőzni zsidóságát, azonban elmondása szerint amikor 1982-ben először kezébe került a Schindler listája, akkor kezdte el újra felfedezni a judaizmust. Elmondása szerint részben azért készítette a filmet, hogy legyen valami kézzelfogható nyoma annak, hogy tudatosan elkötelezi magát a judaizmus mellett.

Spielberg menyasszonya is áttért a judaizmusra esküvőjük előtt. 1993-ban újra megerősödött a judaizmusba vetett hite, miközben forgatta a Schindler listáját, valamint ekkor várták feleségével első gyermeküket is. Spielberg így beszélt erről az időszakról:

,,amikor az első gyermekem megszületett, az nagy hatással volt rám…egy szellem felgyúlt bennem, és zsidó apa lettem”. Sokak szerint Steven Spielberg a ,,Hollywoodot felépítő zsidó mogulok egyetlen igaz örököse”.

13 érdekes részlet romantikus filmekből, amelyet alig lehet észrevenni

(Forrás: Filmezzünk.hu)

1 2 3 4