A legismertebb zsidó filmsztárok, akik büszkék a származásukra

  • 3 év ago
  • 25676 Views
  • 4 3
A 10 legismertebb zsidó filmsztár, aki büszke a származására

A Mount Lee hegyen található Hollywood feliratot valószínűleg mindenki ismeri a világon, azonban azt már kevesebben tudják, hogy a felirat az 1900-as évek elején Los Angelesbe vándorló zsidó producerek miatt vált világhírűvé. Az 1800-as évek elején Hollywood még kis közösség volt, ma a filmgyártás fellegvára.

7) Michael Douglas

Michael Douglas

A tőzsdecápa zsidó származását egész életében rejtegette, nem szívesen beszélt róla. Apja, a veterán színész Kirk Douglas szülei jöttek zsidó háttérből, azonban Michael sosem kapott vallásos nevelést. A 2015-ös évben jött egy nagy fordulat a színész számára, amikor is fia, Dylan elkezdetett érdeklődni a judaizmus után. Dylan zsidó barátai mind átestek a bar mitzvahn és azt kérte, az ő bar mitzvahja is meg legyen tartva. Douglas elmondása szerint először azt hitték, a fiú csak az ajándékok miatt szeretne bar mitzvaht, azonban mikor Dylant megkérdezték, azt a választ kapták, hogy ,,amikor pénteken [a Sabbatra készülve] gyertyákat gyújtanak úgy érzem akkor él a lelkem, érzek valamit. Amikor velük vagyok érzem, valahova tartozok”.

Douglast és feleségét, Catherine Zeta-Jonest annyira mélyen megérintette a fiú válasza, hogy a new yorki bar mitzvah után a család egyből elutazott Izraelbe.

Douglas 2015-ben elnyerte a Genesis Díjat a zsidóság és Izrael támogatásáért. A díjjal járó kétmillió dolláros jutalmat egyből tovább adományozta héber szervezetek számára.

Az díjátadó beszédében Douglas a fiának köszönte meg, amiért el tudta fogadni zsidóságát és már teljes egészében a zsidó közösség tagjának érzi magát. Apja 83 évesen esett át a bar mitzvahn, miután hetvenévesen túlélt egy halálos áldozatokkal járó helikopter balesetet. A most százéves színész ekkor kezdte el tanulmányozni az Ószövetséget egy rabbi vezetésével, melynek nyomán Kirk Douglas is felkarolta zsidó gyökereit.

8) Gwyneth Paltrow

Gwyneth Paltrow

Paltrow először Steven Spielberg révén került kapcsolatba a filmezéssel, aki édesapjának a barátja. Spielberg felajánlott Paltrownak szerepet. Két évvel később már Nicole Kidmannel és Alec Baldwinnal szerepelt együtt, végül a Hetedik, az Emma és a Szerelmes Shakespeare houták meg számára a sikert, ez utóbbiban nyújtott alakításáért Oscar-díjat kapott.

Apja askenázi zsidó családból származik, míg felmenői között vannak a Krakkó környékén ismert Paltrowicz rabbi család tagjai. Gwyneth 2003-ban ment férjhez a Coldplay énekeséhez, Chris Martinhoz, aki esküvőjükre Mózes címmel írt dalt, később ennek okán kapta második gyermekük a Mózes nevet. Egy, a Daily Mailben megjelent cikk szerint Paltrow apai ágán talált rabbi felmenők inspirálták a színésznőt arra, hogy gyermekeit zsidó környezetben nevelje fel.

1 2 3 4