Filmsztárok, akik saját rajongójukkal kötöttek házasságot

  • 1 év ago
  • 68321 Views
  • 5 7
Filmsztárok, akik saját rajongójukkal kötöttek házasságot

A napokban az origo.hu egyik cikkén akadt meg a szemünk, amiben azok a filmsztárok vannak a főszerepben, akik saját rajongójukkal házasodtak össze.

A teljes cikket most itt is elolvashatjátok:

Patrick Dempsey és Jillian Fink

10 híresség, akik hétköznapi emberekbe szerettek bele

A Grace klinika sztárja úgy ismerkedett meg későbbi feleségével, hogy időpontot foglalt egy szépségszalonba, és a nő lett a fodrásza. A hajvágás 1999-ben házassághoz és három közös gyermekhez vezetett, és mondhatni, hogy kapcsolatuknak köszönhetően valamennyire Jillian is bekerült a hollywoodi körforgásba. Habár a nő korábban is dolgozott filmforgatások sminkes csapatában, 2000-ben a Családi tótágas című alkotásban olyan sztárokat sminkelhetett, mint Drew Barrymore, Jennifer Jason Leigh és Mischa Barton, 2007-ben pedig saját dekorkozmetikum termékekkel jött ki az Avonnál. 2015-ben ugyan a pár házassága veszélybe került (sokáig úgy tűnt, el is válnak), de aztán sikerült megoldaniuk a válságot. Megismerkedésük apropóját pedig azzal a hétköznapi gesztussal ünneplik rendszeresen, hogy állítólag azóta is Jillian vágja a sztár haját. 

Tom Cruise és Katie Holmes

Tom Cruise és Katie Holmes

A fiatal színésznő már abszolút híres volt a saját jogán is, amikor 2005-ben összejött a világ egyik legnagyobb filmsztárjával, hiszen addigra már túl volt a Jégvihar-on, a Kísérleti patkányok-on, a Nyomás-on, a Bosszúból jeles-en, a Rossz álmok-on, a Fülké-n stb., sőt legnagyobb sikerén, a Dawson és a haverok című sorozaton is. Holmes azonban bevallotta, hogy sok más tinilányhoz hasonlóan annak idején ő is bele volt zúgva Cruise-ba, így történetük teljes mértékben megállja a helyét listánkon.

Később a színésznő minden bizonnyal alaposan kiábrándulhatott bálványából:  2012-ben ugyanis állítólag azért vált el a férfitól, mert nagyon zavarta a sztárnak a szcientológiai egyházhoz való erős kötődése. Holmes viszont még így is kénytelen mindennap exe arcát nézni, hiszen közös kislányuk, a 12 éves Suri nagyon hasonlít rá.

1 2 3