Filmsztárok, akik saját rajongójukkal kötöttek házasságot

  • 2 év ago
  • 68361 Views
  • 5 7
Filmsztárok, akik saját rajongójukkal kötöttek házasságot

A napokban az origo.hu egyik cikkén akadt meg a szemünk, amiben azok a filmsztárok vannak a főszerepben, akik saját rajongójukkal házasodtak össze.

Kelsey Grammer és Kayte Walsh

Kelsey Grammer és Kayte Walsh

Cheers és A dumagép sztárja életében az egyszerű légiutas-kísérővel való találkozás igazi megváltást jelentett. Grammer addigra már rengeteg családi tragédián (édesapját és húgát erőszakos bűncselekmények következtében veszítette el, két féltestvére búvárbalesetben vesztette életét, a World Trade Centert ért támadás során pedig egy közeli barátja halt meg) és több sikertelen házasságon volt túl, amelyek közül az egyik egyenesen borzalmasnak nevezhető (Camille nevű harmadik felesége, aki szerinte csak hírnévre vágyott általa, alaposan megkopasztotta a válásukkor).

Kayte Walsh 25 évvel fiatalabb Grammernél, és úgy ismerkedtek meg, hogy a színész egyszer azzal a repülőgéppel utazott, amelyen a nő dolgozott. A landolás sikeres volt, és még az is kiderült, hogy Walsh kőkemény A dumagép-rajongó, így semmi sem állhatott a 2011-ben megkötött házasság útjába. A párnak azóta három gyermeke is született.

Adam és Jackie Sandler

Adam és Jackie Sandler

A komikusnak közös barátok kifejezetten azért mutatták be későbbi feleségét, Jackie-t, mert a nő mindig azt ecsetelte nekik, mennyire odavan Sandler filmjeiért. Kitartó rajongásával Jackie nemcsak azt érdemelte ki, hogy a színész 2003-ban feleségül vette, hanem azt is, hogy azóta szinte minden filmjébe belerakja egy-egy apróbb szerepben: Jackie Sandlert így láthattuk már Az 50 első randi-ban, a Férj és férj-ben, a Nagyfiúk-ban, a Kellékfeleség-ben, az Apa ég!-ben, a Kavarás-ban vagy a Pixel-ben.

A nő elkötelezettségét szépen illusztrálja, hogy eredetileg keresztényként nevelkedett, de híres férje kedvéért áttért a zsidó hitre. Adam és Jacki Sandlernek két kislánya van: Sadie és Sunny. Tavasszal bemutatták legutóbbi közös filmjüket, Sandy Wexler-t, melyben a Sandler által alakított főhősnek ugyan Jennifer Hudson alakítja a szívszerelmét, de Jackie is megint ragyoghatott benne egy kisebb szerepben.

1 2 3