Elferdített igazság 11 igaz történeten alapuló filmben

  • 6 hónap ago
  • 79757 Views
  • 8 4
Elferdített igazság 11 igaz történeten alapuló filmben

Ahhoz, hogy egy igaz történet alapján készült filmet elkészítsenek, a rendezőnek van, hogy évekig kell kutatnia a tények után. Gyakran nem a teljes igazságot tárják elénk, a szereplőket néha olyan helyre is elviszik, ahová a személy, akiről a film készült, nem ment el.

Előfordul, hogy egyes dolgokat a rendező elhallgat ezekről a hősökről. Íme néhány példa arra, amikor a filmkészítők változtattak az eredeti történeten.

(1) Kapj el, ha tudsz

Zseniális irathamisító, akit az FBI legnagyobb koponyái igyekeztek elkapni, de mindig egy lépéssel előrébb járt. Ki más leheten, mint Frank Abagnale? Az igazi Frank Abagnale azonban nem látta az apját attól fogva, hogy megszökött otthonról. Spielberg azért változtatott az igazságon, mert kapcsolatukat fontosnak tartotta, az, „amikor Frank próbált olyat tenni, mivel büszkévé teheti apját”. Az igazi Frank-nek tetszett ez az ötlet, és támogatta a rendezőt. A másik dolog, ami eltér a valóságtól, az egy kihagyott epizód a valódi Abagnale életéből. A bűnözőnek ugyanis a börtönben sikerült ellopnia és meghamisítania a saját iratait, így sikerült egy FBI titkosügynöknek kiadnia magát. Elnyerte a börtönigazgató bizalmát, és sikerült megszöknie azzal az ürüggyel, hogy egy másik FBI ügynökkel van találkozója. Spielberg ezt azért hagyta ki a filmből, mert az FBI hírnevét már így is megtépázta az Abagnale eset.

(2) Terminál

A Terminál egy kelet-európai férfi, Viktor Navorski életének egy szakaszát megörökítő film. A férfiNew York-ban reked a John F. Kennedy reptéren, mert elutasítják belépését az Egyesült Államokba, de nem tud hazatérni szülőhazájába sem egy katonai puccs miatt. A film egy iráni menekült, Mehran Karimi Nasseri története alapján készült. Hazájából kitiltották kormányellenes beszédei miatt. Iratait Párizs repterén ellopták, így 18 évet élt le a terminálban. Miután iratai visszakerültek hozzá, Mehran nem akart elmenni a reptérről. 2006-ban sürgősségivel kórházba szállították. Miután felépült, egy reptérhez közeli hotelben élt, majd végül vett magának egy párizsi lakást. A filmben a szereplő egynapi amerikai szóló vízumot kapott, és mivel hazájában a háború véget ért, Viktor hazarepült.

(3) Életrevalók

Ez a vígjáték-dráma Philippe, a tolószékes gazdag úriember és asszisztense, Driss barátságáról szól. Driss prototípusa Abdel Sellou, aki egy Algériából származó arab ember, akinek négy évesen el kellett hagynia szüleit, és Franciaországban élő rokonaihoz került. Amikor 23 éves lett, talált egy állást, mely értelmében a tehetős Philippe-ről kellett gondoskodnia. A rendező Abdel néhány csínyét kihagyta a filmből. A férfi ugyanis Phillippe hihetetlenül nagy autókollekciójából például egyszer egy Jaguárt annyira széttört, hogy minden, ami a kocsiból épen maradt, az a slusszkucs volt. Abdel Sellou maga mondta, hogy nem nagyon hasonlít az őt alakító színészhez. Omar Sy-jal ellentétben ugyanis Abdul egy kemény ember, de pocsék táncos.

1 2 3 4