10 híresség, akik nyíltan ellene mennek az abortusznak

  • 1 év ago
  • 6954 Views
  • 1 0
10 híresség, akik nyíltan ellene mennek az abortusznak

Amerikában nagy divat a hírességek között, hogy a legnagyobb abortusz mellett kiálló szervezetet, a Planned Parenthood-ot támogassák, hogy ezzel is a reflektorfénybe kerülhessenek. Lehet ezt támogatni, vagy ellene menni, de ami a tény, hogy az Egyesült Államokban 50 millió abortuszt végeztek 1973 óta, a második világháborúban összesen ugyanennyi ember vesztette életét és ez egy-ötöde a lakosságnak. Sok esetben azért, mert a szülők ‘figyelmetlenek’ voltak…

8) Donald Trump – USA ex-elnöke

Donald Trump - USA elnöke

Bár korábban Ronald Reagan és George W. Bush elnökök is köszöntötték – telefonon – az abortuszellenes mozgalmat, Donald Trump az első hivatalban lévő elnök, aki videón keresztül a Fehér Házból biztosította támogatásáról a 45 év óta minden évben megrendezett „Menet az életért” nevű abortuszellenes meneten résztvevőket. Az élőben, nagy kivetítőkön közvetített beszéd előtt Mike Pence alelnök úgy „vezette fel” az elnököt, mint az amerikai történelem „leginkább életbarát” elnökét és hozzátette, hogy Trump „visszaállítja majd az élet szentségét a törvénykezés középpontjába”.

9) Mel Gibson – színész

Mel Gibson - színész

A népszerű színész/rendező köztudottan vallásos. A Passio című film rendezője gyermekként szigorú katolikus nevelést kapott, és egész életében konzervatív nézeteket vallott: több alkalommal világossá tette, hogy ellenzi az abortuszt vagy a melegek házasodását.

10) Andrea Bocelli – énekes

Andrea Bocelli - énekes

Az abortusz ellen készített videót Andrea Bocelli, a híres énekes. A felvétel címe: Egy kis történet az abortuszról. Ebben a zongoránál ülve édesanyja történetét meséli el, miszerint az orvos azt ajánlotta neki, hogy vetesse el gyermekét, mert nagy valószínűséggel fogyatékkal születik majd. A felvételen az énekes megköszöni édesanyjának, hogy „jól döntött”. Az énekes azt reméli, hogy így bátoríthatja azokat a nehéz helyzetben lévő kismamákat, akik nem szeretnék elvetetni a gyermeküket, hanem meg akarják menteni az életét.

//Spencer//

17 nevetséges filmes baki, ami véletlen bekerült a filmbe

1 2 3