A 80-as évek akciósztárjai, akiket ma már képtelenség lenne felismerni

  • 1 év ago
  • 112787 Views
  • 4 12
A 80-as évek akciósztárjai, akiket ma már képtelenség lenne felismerni

Az 1980-as évek akciófilmjei jobban az emlékezetünkbe ivódtak, mint sok mai film, szereplőik pedig még mindig úgy élnek a gondolatainkban, mint régen.

Mel Gibson (67 éves)

Mel Gibson (63 éves)

Mel Gibson legemlékezetesebb szerepei: Max Rockatansky a Mad Max mozifilm-sorozatban, és a Halálos fegyver (Lethal Weapon) sorozat főszerepei. Ő rendezte az Oscar-díjas A rettenthetetlen (Braveheart) című filmet, melynek főszerepét is eljátszotta, valamint ő rendezte a 2004-es A passió (The Passion of the Christ) és a 2006-os Apocalypto című filmet is.

Steven Seagal (72 éves)

Steven Seagal (68 éves)

Seagal – aki 7 danos aikidomester – fiatal felnőttként aikido-oktatóként dolgozott Japánban; ő volt az első külföldi, aki Oszakában saját edzőtermet üzemeltetett. Később Los Angelesbe költözött és 1988-ban Nico című filmjével debütált a tengerentúlon. A ’90-es években a színész jellegzetes akciósztárrá vált, olyan filmekkel, mint az Úszó erőd (1992) vagy a Száguldó erőd (1995), amelyekben terrorista-elhárító szakembert alakít (Casey Ryback). Filmjeivel világszerte összesen több mint 850 millió dollár bevételt ért el.

Harrison Ford (80 éves)

Harrison Ford (76 éves)

Legismertebb szerepei a vagány, cinikus űrpilóta, Han Solo az eredeti Csillagok háborúja-trilógiában, és a kalandvágyó régészprofesszor, Dr. Henry „Indiana” Jones Jr. az Indiana Jones-filmsorozatban. Négy évtizedet átölelő karrierje során olyan népszerű filmekben játszott még, mint a Szárnyas fejvadász, A szökevény vagy Az elnök különgépe. Egy ponton minden idők öt legnagyobb bevételt elérő filmjében is szerepe volt (noha az E. T., a földönkívüliből jeleneteit kivágták végül); a Nemzeti Filmarchívumba öt filmjét választotta be a Egyesült Államok Nemzeti Filmmegőrzési Bizottsága.

1 2 3 4